Sziasztok, nagyon nagyon köszönöm a pozitív vissza jelzést Bianca Hightree-nak. Aki még nem tudja annak elmondom, hogy június 18-án lesz Pesten blogger találkozó ahova úgy néz ki megyek, majd a képet ide is kirakom, és egy külön részben tájékoztatlak titeket is a fejleményekről. Valamint körül belül 2 hét és publikálom a következő könyvemet, a Kudarcok sorozatát. A részhez pedig jó olvasást.
Akinek van kedve az lépjen be facebookos csoportunkba!!!
- Naomi? – kérdezi bizonytalanul, és már nyomnám is ki a hívást, ő azonban előbb cselekszik, s egy gyors nyelés után kinyögi, azt, amit azt hittem, sosem fogok tőle hallani: - Hiányzol. - én is nagyot nyeltem, de valahogy nem éreztem igaznak a pillanatot, mintha csak egy apró hazugság lett volna. Zavaromat Luke is észlelte,így egyből magyarázkodni kezdett. – Tudod nem úgy értettem, csak – nem fejezte be a mondatot így megragadtam az alkalmat, hogy én is közbe szóljak.- Figyelj Luke nem kell magyarázkodnod, ahogy mondtam téged lefoglalnak a rajongóid, a koncertek és a barátnőd is. Nem tartozol semmilyen magyarázattal, tudtommal nem volt köztünk semmi, és ahogy nézem nem is lesz. – mondtam ki a szavakat teljes határozottsággal, lehet hogy én egészen máshogy gondolom, de majd jobb lesz, nem állhatok a boldogsága útjába.
- Ne mondd ezt, te is tudod, hogy mit gondoltam kettőnkről. – mondta kicsit lehangolva, mintha sajnálna. Nem értem mégis mit akar, ha annyira szeretne nem kavarna egy büdös ribanccal.
- Bazd meg Luke, én itt ülök egész nap a kibaszott szobámban, téged körül vesz a sok rajongó nem mellesleg van egy barátnőd is, mégis hogy higgyem el, hogy tényleg olyan fontos vagyok neked?- kérdezem tőle idegesen. Elég gyakran ki tudnak borítani az emberek,nem vagyok hülye ne nézzen annak.
- Nem tudsz te semmit se, inkább hagyjuk ezt a beszélgetést. – hallani lehetett a hangján, hogy nem akarja elmondani, hogy ő mit gondol az egészről, de nem hagyom annyiban. Nekem is hiányzik, mintha nélküle lélegezni is nehezebb lenne, fáj hogy itt hagyott. Fáj, hogy egy szó nélkül elment, hogy tovább tudott lépni, miközben én minden nap gondolok rá. Érzem, hogy újból ketté török, hogy nem bírok az érzéseimen uralkodni.
- Tudod, hogy nem szeretem ha hülyének néznek, úgy hogy nyugodtan mondjad mit akarsz mondani. – jelentettem ki a magam flegma formájában, már nem volt kedvem elmenni hozzájuk, már nem volt kedvem semmihez, minden eddigi életkedvemet elvette, pedig olyan izgatottan hívtam fel. Lehet, hogy nehéz nélküle, de vele még nehezebb. Minden olyan bonyolult, és lehet, hogy most kegyetlenül fáj, de idővel csak jobb lesz.
- Komolyan hallani akarod, hallani akarod azt, hogy féltem, hogy 7 hónap alatt találsz valakit aki jobb nálam, és szem rebbenés nélkül itt hagysz engem. – szavaitól lesápadtam. Nem akartam meghallani amit mondott, most nem, pont mikor már azt hittem minden jó lesz, mikor már eltudtam volna felejteni őt, megint belép az életembe, és én megint ketté török. Fogalmam sincs mit kéne most mondanom, de az biztos, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. – Basszus Noni mondj már valamit!- szólt bele a telefonba kérlelő hangon. Megpróbálom összeszedni gondolataimat, leülök az ágyamra lassan elfekszek rajta, és úgy maradok. Csak nézem a plafont, hallgatom Luke szuszogását, majd végre én is megszólalok.
- Te is hiányzol. – suttogtam a telefonba. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, hirtelen elmosolyodok és megint boldognak érzem magamat. Hallom ahogy Luke is elmosolyogja magát.
- Akkor meglátogatsz minket?- kérdezi kíváncsian. Elmosolyodok és már azon gondolkodok, hogy kit vigyek magammal. Még anyával is beszélnem kell, hogy mikor indulok, meg kell venni a repülő jegyet, és össze is kell pakolnom az összes cuccomat.
- Aha, feltéve ha addig nem beszélünk, oké?- kérdezem tőle, valahogy érzem hogy nem érti mit akarok ebből kihozni. – Tudod minden egyes alkalommal veszekszünk, ezért ha addig nem beszélünk nem tudunk összeveszni. – olyan beleéléssel magyarázok, hogy hadonászás közben még a poharat is leverem. Annyira megijedtem a hirtelen csörömpöléstől, hogy a telefonba belekiabáltam, amit Luke nem igazán szívlelt.
- Basszus mi történt, hogy így sikongatsz? – kezd el nyavalyogni. Én meg bele röhögök a telefonba, valószínűleg Luke meg megsüketedett. – Légy szíves legközelebb ne sikongass oké? – kérlel fáradt rekedtes hangján, mire nekem még jobban nevetnem kellett.
- Oké oké, csak eltörtem egy poharat. Mennyi nálatok az idő? – kérdezek vissza, hallom a hangján, hogy fáradt, de nem igazán akarom, hogy letegye a telefont. Amikor éppen nem veszekedünk, igazán jól kijövünk.
- Jelenleg hajnal 3 van, és holnap 9-re megyünk interjúra. – közli a számomra rossz hírt. Már mennie kéne aludni, igaz nálunk délután 4 óra van, de én is eléggé elfáradtam. Mondjuk úgyse fogok tudni elaludni, de az részlet kérdése.
- Menned kéne aludni, holnap nem fogsz tudni felkelni se. – figyelmeztetem, de mintha a falnak beszélnék, csak azt mondta mindegy. – Luke ha te nem teszed le akkor én fogom, neked menned kell aludni, holnap úgy is telefonálok, hogy mikor menjek. – közlöm vele, de ő csak beleröhög.
- Nem neked kell eldöntened hogy mikor megyek aludni. – röhög tovább , és semmibe veszi azt is amire megkérem.
- Na jó Luke én leteszem szia. – köszönök el tőle, de ahogy ő köszönt el arra én se számítottam, de a pláne az a dologba, hogy még csak nem is hagyta, hogy lereagáljam.
- Jó éjt Noni, szeretlek! Szia!
Ne felejtsetek el kommentelni :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése