2016. április 6., szerda

13.rész


Mint azt ti is tudjátok ez az eredetinek az átírt változata, mert eléggé bénán írtam az elején. Na az a lényeg, hogy ilyenkor átolvasom többször is a részeket mielőtt felrakom, és teljes mértékben el vagyok ájulva mennyire fejlődő képes vagyok(az egoizmusom azért ott van lol). Na igen az eredetinek most írom az utolsó részét, úgy hogy már a kövi blogot tervezgetem, ami nem fanfiction lesz. Kedves olvasóim jó olvasást, és Isten fizesse meg jóságotokat(ezt muszáj volt xd)(amúgy néztem ma a híradót, és kifizette Magyarország az IMF hitelt, és ez olyan boldogsággal tölt el :D )

Senki se szólalt meg, a levegő megfagyott körülöttük.
- Mégis mi történt?- kérdezi Naomi már sírva. Nem tudja, miért van kórházban, hogy mennyi idő telhetett el. - Cal, mondd el mi történt! - törölte le arcáról sós könnyeit.
- Mikor utoljára veszekedtünk pánikrohamod volt, és elájult, kihívtuk a mentőket, és behoztak.- válaszolt kérdésére halkan, lassan Naomira emelte tekintetét, aki egyre gyorsabban kapkodja a levegőt. - Nyugodj meg, nem történt semmi komoly, az orvosok minden egyes pillanatban figyelték az állapotodat. -Cal próbálta nyugtatni, de látszólag semmit sem segített.
- Mennyi ideig voltam kómában?- érzi, hogy nem akarják elmondani, de miért nem mondják el? Miért titkolnak előle mindent? Miről maradhatott le, míg korházba volt?- tette fel magának a kérdéseit.
- Nem sokáig
- Nem ez volt a kérdésem. - pirított rá ingerülten. Égette a kíváncsiság, hogy mégis mi történt, de erre senki nem adott választ. Mintha az igazságot titkolnák előle el.
- Csak 1 hónapig- mondta Cal lehajtott fejjel. Nem szerették volna neki elmondani nehogy megint be pánikoljon és a végén szívrohamot kapjon vagy valami hasonlót.
- Akkor mit kerestek itt? - érdeklődött tovább hátha ki tud szedni belőlük valamit, hátha tudat alatt velük volt, de ezt még ő se gondolja komolyan. Hülyeségnek tartja a tudat alatti jelenlétet, mégis reménykedik hátha végig velük volt.
- Nem akartunk búcsúzás nélkül elmenni. - Cal megvillantotta 1000W-os mosolyát, hátha tud vele húgára hatni. Cal intett, hogy menjenek ki, mikor már Luke-ot is sikeresen kilökdöste leült Naomi mellé az ágyra. -Nagyon aggódtunk érted, főleg Luke. Nem gondolhatod, hogy egyedül hagyunk. - megsimogatta Naomi lábát majd közelebb hajolt hozzá és egy puszit nyomott homlokára. Eddig ideges volt, mert nem tudta mit titkolnak előle, de most felhőtlenül boldog. Boldog, mert mindenki aggódott érte, boldog, mert nem hagyták egyedül, boldog, mert Luke figyelt rá és nem engedte, hogy bármi bántódása essen. Érezte, ahogy látása elhomályosul és utat tör első könnycseppje. Érezte, ahogy forró könnycseppje égeti bőrét, de nem zavarta.
- NA, most miért sírsz?- bújt oda hozzá, hogy meg tudja nyugtatni.
- Semmi csak é itt feküdtem ti meg itt voltatok és nem hagytátok, hogy bármi bajom essen- nyögte ki mondandóját két szipogás között. Meghatották Calum szavai, örült annak, hogy mellette álltak. - Komolyan Luke is aggódott értem?- kérdezte bátyjától teljes komolysággal.
- Igen, nem lehetett mellőled kirobbantani, egyfolytában melletted ült és a kezedet fogta. - ahogy Cal mesélt, Naomi elképzelte, ahogy Luke ott ül és fogja a kezét néha ad rá egy puszit és hüvelykujjával simogatja kézfejét. Érezte, ahogy érintésétől lángba borul teste. Gondolatiból Cal húzta vissza.
- És mikor mehetek haza?- kérdezte Naomi izgatottan, már várta, hogy otthon lehessen, és a fiúkkal hülyéskedjen. A felismerés úgy hasított belé, mint a villámcsapás. Rájött, hogy amint jobban lesz, a fiúk elmennek, de mit tud csinálni nem, halogathatják tovább a turnét. - Cal, kérdezhetek valamit?- tette fel bizonytalanul a kérdést. Nem akarta rá megtudni a választ.
- Persze, mondjad csak nyugodtan. - mosolygott rá biztatóan.
- Mikor kezdődik a turnétok?- ahogy ezt kimondta lehervadt arcáról a mosoly, tudta, hogy hamarosan indulniuk kell, és azt is tudta, hogy Naomi ennek nem fog örülni. Mindketten tudták, hogy egyszer eljön, a nap mikor valamelyikük elmegy otthonról.
- Azt beszéltük meg, hogyha az orvos, úgy dönt, hogy semmi bajod akkor 1 héten belül. - A levegő megfagyott kettejük között, Naomi nem tudta felfogni, hogy amint haza ér Calék elmennek. Nem érti, miért rágódik rajta ennyire, bármit tesz, úgyis elmennek.
- Mindegy mit csinálok akkor is elmentek, tudtam, hogy elfogtok menni. - nem volt szomorú, sem elkeseredett, csak megpróbálta elfogadni a helyzetet, több kevesebb sikerrel ment is neki. - Azért hiányozni fogtok- bújt oda hozzá és szorosan megölelte. Meghitt pillanatukat, az ajtó nyitódása zavarta meg.
- Elnézést a zavarásért, ön Miss. Taylor igaz?- kérdezte az orvos érdeklődően.
- Igen én vagyok, esetleg van valami probléma?- Naomit megrettentette az orvos hirtelen megjelenése, próbálta leplezni ijedtségét.
- Nem, elvégzünk néhány vizsgálatot, és ha jók az eredmények mehet haza.
- És mikor lesznek készen az eredmények?- kérdezte kíváncsian, tudni akarta mikor lehet végre otthon családjával.
- Ha most velem jön, akkor, pár óra múlva végzünk. - a hír hallatára, gyorsan felugrott Cal mellől, és már ment is az orvos után. Majd kicsattant örömébe, hogy hamarosan otthon lehet, és jól érezhetik magukat abban a pár napban, míg itthon vannak. Órákkal később a leltre várnak mikor a betegszobából kihallatszik egy ismerős hang „és ott van természetesen drága anyád is, miatta vagy most anyádban. Anyád halála, akár csak anyádé, teljesen anyád lesz."( Jézusom el is felejtettem hogy ez is benne van, drága Viri jóvoltából xd). Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés, nem tudták, hogy mi van odabent, de biztos, hogy vagy a tv-ből, vagy pedig valaki videót néz. Feszengve ülnek a váróterembe. Csak Cal és Luke maradtak ott vele, Mickey és Ash megunták az órákig tartó várakozást, ezért hazamentek rendet rakni, hogy mire Noni hazaér tudjon pihenni. Jess az anyukájuknak dolgoznia kellett, így ne tudott vele maradni, de megígérte, hogy siet haza a munkából. Nem tudták, hogy még mennyit kell várniuk, de már jó rég bent vannak és kezdenek unatkozni. Bő 20 perc múlva nyílik az ajtó és végre az ő orvosuk jön ki a leletekkel a kezében.
- Miss. Taylor jó híreim vannak, az eredmények jók, de még pihenjen, és ne izgassa fel magát semmin, valamint ne idegeskedjen. Ajánlani tudok idegesség ellen egy gyengébb nyugtatót, ha nagyon szükséges. - hadarta el az orvos, amire Noni nem igazán figyelt, inkább csak azt hallotta meg, hogy jók az eredmények. Ahogy ezt meghallotta Cal nyakába ugrott. Nem sokkal később elengedi Cal nyakát és Luke-ot is megöleli. Felhőtlenül boldog, ahogy Luke-ot öleli, átjárja testét a melegség, és belélegzi kellemes illatát, emlékezni akart minden egyes mozdulatára, magába akarta zárni férfias illatát, és bele akarta vésni az összes vonását az emlékezetébe. Luke belopta magát a szívébe, és sehogy se tudja kiűzni.
- Mint mondtam ne izgassa fel magát és pihenjen sokat!- figyelmeztette az orvos, de valahogy nem tudott vele törődni, kicsattant örömébe. Cal gyorsan hazadobta Nonit akivel Luke is kiszállt a kocsiból. Ameddig ők kiszálltak, Cal elugrott a gyógyszerekért, amit az orvos felírt.
- Végre itthon vagyok. - sóhajtott egyet és megkönnyebbült, hogy nem abba a hátborzongató épületbe kell ücsörögnie. Luke meg se mozdult csak nézte ahogy Noni megszokott járásával izgatottan lépked előre.

Ne felejtsetek el kommentelni, és szavazni(tudjátok az az izé hogy tetszett-e a rész)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése