6.rész

Sziasztok, ahogy a múlt héten ígértem, meg van a a 6. rész, és már a 7. rész készül. Jó olvasást, ha tetszett a rész, kommentelj, iratkozz fel. Amit elfelejtettem, hogy van a blognak egy facebookos csoportja is, ahol értesíteni foglak titeket mindenről.
https://www.facebook.com/groups/578932145590500/?fref=ts
- Ryan most mennem kell haza. - mondtam kicsit elpirulva, fogalmam sincs mit kellene tennem, de komolyan ez olyan fura érzés. Nem tudom elmondani, hogy jelenleg mit is érzek, hatalmas boldogságot, és valahogy minden szeretetemet oda akarom neki adni.
- Oké de máskor vedd fel azt a retek telefont ha hívlak légyszi. – mondta viccelődve. Mi már Ryannel egész kicsi korunk óta ismerjük egymást és valahogy ez a baráti viselkedés megmaradt, így néha inkább a nagyképű idiótát látom benne, mint a szőke herceget.
- Jó majd felveszem ha lesz kedvem- jelentettem a kelleténél kicsit durvább hanglejtéssel. Bár már megszoktuk egymás modorát, és hibáit, lehet hogy ezen azért változtatnom kéne.
- Szia. – kiabált utánam, érezni lehetett a hangján, hogy előző megszólalásom nem tetszett neki, de elfogadta. Nem voltam sokat a lakásba, berohantam a szobámba kivettem a szekrényemből a cigis dobozt és elmentem a mellettünk lévő erdőbe sétálni. Amint láthatatlan lettem az erdőbe elővettem a cigimet és egy fa tövébe ültem le. Nem kellett sok a számba vettem cigimet, meggyújtottam és pillanatok alatt elszívtam. Még kint voltam egy kicsit sétálni majd vissza mentem a házba, gyorsan lefürödtem és elmentem aludni. Reggel nehézkesen keltem fel, pedig anya többször is beszólt, mert el kellett kezdenem tanulni azokat a kibaszott német tételeket a vizsgára. Nagy nehezen megtanultam párat de inkább csak olvasgattam őket mint tanultam, na mindegy. Gyorsan eltelt a nap, 10 körül elmentem aludni. Már megint csörög az a kibaszott telefon, de legalább nincs sok a suliból csupán 1 hónap hétvégékkel együtt. Nagy nehezen felkelek, megiszom a kávém, felöltözök, megmosakodok lassan elindulok suliba, fülesemet bedugom gondosan kiválasztottam az ATL-től a Don't you go-t. A busz is megérkezett, viszont a buszmegállóba egy számomra ismeretlen lány állt. Felszálltam a buszra leültem mire az ismeretlen lány mellém ült, mikor az egész busz üres.
- Szia Emma vagyok. – köszönt egy nagyjából velem egy magas, közép hosszú barna hajú, barna szemű fiatal lány.
- Szia Naomi. – viszonoztam bemutatkozását egy mosoly kíséretében. Nem tűnik olyan nagyon idegesítőnek, de nem tudom elképzelni, hogy mi jóban legyünk.
- Mióta laksz itt?- teszi fel a következő kérdést, ami miatt úgy érzem, hogy ez az út soha se fog eltelni. Nem azt mondom, hogy nem szimpatikus, de szeretek egyedül lenni.
- Lassan 10 éve. – felelem kedvesen. Elég érdekes személyisége van, hogy is fogalmazzak, olyan visszahúzódó, de mégis talpra esett.
- Tudnál segíteni hogy délután mikor jön haza fele busz? – ne ne ne, ezt ne. Azt ne akarja senki se megmagyarázni, hogy olyan nehéz oda sétálni ahhoz a rohadt táblához, és ne adj Isten megnézni mikor is jön a busz. Nem baj, én próbálok kedves és segítőkész lenni, ahogy kell./
- Persze minden órában kerek egészkor. – adtam kielégítő választ kérdésére. Miközben ő mesél nekem minden hülyeségről, addig nekem minden féle hülyeségen jár az eszem. Annyira még felfigyeltem, hogy megköszönte a segítségemet. Majd egy félórás busz utazás után  ismét ebben a putri iskolába rohadok, az én nagy szerencsémre ma is 7 órám van. Miután kimegyek a suliból meglátok egy csomó sikoltozó velem egykorú lányt,ebből azt feltételezem, hogy Cal volt olyan kedves hogy eljött értem suliba. Mire átverekedem magam a tömegen látom hogy Cal sehol csak Luke van itt.
- Luke te meg mit keresel itt és hol van Cal?- kérdezem tőle enyhén meglepődött fejjel. Ami elég vicces lehetett, mert még Luke is kinevetett.
- Cal küldött hogy ma nem tud érted eljönni én meg felajánlottam hogy elhozlak. – a kis úri ember, egy igazi lovag. Jó mondjuk tényleg kedves tőle, hogy eljött értem, mert így nem kell buszoznom.
- Beszállsz végre?- kérdezi Luke értetlen fejet vágva. Annyira azért nem voltam meglepődve, csak elméláztam azon, hogy holnap az a sok lány engem fog megrohamozni, hogy szervezzek nekik randit a 5SOS tagjaival. Persze ezt nem mondtam Luke-nak így inkább egy egyszerű kifogást választottam.
- Persze csak elbambultam. – vágtam ki magamat, ami hihető volt, és nálam ez nem egyszeri eset, hogy valamin elgondolkodok, és akkor se kép se hang.
- Akkor gyere. – invitált be Luke az autóba. Most, hogy bent ülünk, jöhet a kínos néma csend. Mivel még nem ismerjük egymást nem igazán van közös témánk sem, így ha kettesben vagyunk ez gyakran előfordul. A néma csendet Luke törte meg.
- És milyen napod volt?- kérdezi kíváncsian, de úgy is tudom, hogy nem érdekli, csak egyszerűen zavarja a kettőnk között lévő kínos csend.
- Szar. 7 tetves órán ültem bent és szét untam a fejem. – nem véletlenül válaszoltam unottan, úgyse fog figyelni arra hogy mi mondok. Meg amúgy is kezdjek el visongva mesélni neki arról, hogy mennyire utálom a matekot, és hogy milyen unalmas az irodalom.
- Legközelebb írj azt elszórakoztatlak oké?- na jó most Luke-nak bejövök, vagy csak rég volt barátnője. természetesen megvillantotta azt  perverz mosolyát, amit már annyiszor láttam a hétvége folyamán.
- Nekem mindegy. – oldalra fordítottam a fejemet, így nem látszódott az arcom se, ami idő közben paradicsom vörös lett. Az arc színemet, egy unalmas válasszal próbáltam elrejteni.
- Mér vagy ilyen undok én kedves vagyok hozzád mindig, te meg olyan vagy mint egy hidegvérű boszi. – hogy én hidegvérű boszi.
- Nem vagyok hideg vérű boszi- válaszoltam kicsit erélyesebben, és egy kicsit hangosabban. Ezt már Luke se nézte jó szemel, mert nem sokára, már ő is hasonló hangnemben szólalt meg.
- Látod erről beszéltem most minek húzod fel magad ennyire egy beszóláson. – egy beszóláson, ennek elment a maradék józan paraszti esze is? Egy lány akár milyen állapotban van, soha nem mondunk neki ilyet. Ez az alapvető tisztelet jele.
- Azért egy kanos pöcs nekem ne szólogasson be. – vágtam vissza a lehető legegyszerűbb módon.
- Tehát kanos pöcs vagyok, jó tudni róla. –kezdett nagyon kiakasztani, az idióta beszólásaival. A beszólogatásaink nem sokára egy kemény és hangos veszekedésbe torkollott.
- Várj lefelejtettem róla a hisztis és a paraszt jelzőt meg a sértődékenyt is. – persze, hogy nem tudom befogni a számat, így rádobtam még egy lapáttal a tűzre.
- Én vagyok a sértődékeny most is te sértődtél meg- kiabált rám Luke. Vágott vissza, ha nem mondok hülyeséget, akkor 3 napja ismerjük egymást, jól indul a barátságunk.
- És a hétvégén meg te sértődtél meg amikor felvettem a telefont. – hirtelen nem jutott más az eszembe így a támadás volt a legcélszerűbb megoldás.
- Nem sértődtem meg. – ellenkezett továbbra is. Hiába is ezt a csatát elbukta, de még mielőtt bármit is mondhatott volna rögtön lereagáltam válaszát.
- A francokat nem, úgy rohantál ki mint amikor az öt éves kisgyerek nem kap nyalókát, és sírva elrohan duzzogni. – szemre hánytam neki a tegnap történteket, és egy pár perces csend után újból megszólalt.
- Nem sértődtem meg jó. – mondta még mindig idegesen. Nem csak ő húzta fel magát ezen, hanem én is. Azért kíváncsi lené, hogy mégis mi játszódik most le benne./
- Inkább hanyagoljuk a beszélgetést- ajánlottam mert marhára nem estek jól Luke szavai. Rohadtul nem vagyok hidegvérű boszorkány, már sok mindennel sértettek meg amit nem vettem fel de ez Luke szájából nagyon szarul esett. Egész haza úton ott volt az a hülye gombóc a torkomba de már nem tudtam tartani egyszer csak lefolyt az első könnycsepp és elkezdett folyni az orrom, amit Luke is észre vett.
- Te most sírsz?- kérdezi aggódva. Persze ha már megsirat, akkor rögtön fontos vagyok neki, és már nem is akart megbántani.
- Nem. - válaszoltam halk hangon. Már- már olyan halk volt a hangom, hogy a kocsi hangja mellett elveszett. Viszont elég szarul hazudtam,  mivel az első könnycseppet követte a második, harmadik és így tovább. Igaz nem zokogtam, de a könnyem megállás nélkül folyt.
- Figyelj nem akartalak megbántani. – magyarázkodott, és tényleg jól esett, hogy ezt mondja. Hangjában nem a sajnálatot, hanem a kedvességet, éreztette velem, hogy mellettem áll, és ez az érzés piszkosul jó volt.
- Semmi baj csak kicsit szarul esett ezt tőled hallani. – mondtam neki két szipogás között.
- Biztos hogy nincs semmi baj?- kérdezi meg még egyszer a biztonság kedvéért.
- Biztos. – szipogtam, és erőltettem magamra egy mosolyt ami leginkább egy vicsorgásra hasonlított. Megálltunk a házunk előtt én kiszálltam Luke is ki akart de nem engedtem neki, megvártam míg elmegy majd leültem az erdős részhez és elővettem a cigimet. Hallottam valami mozgást, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, mind addig amíg Luke meg nem jelent előttem.
- Basszus, ezt nem hiszem el, hogy találtál meg?- kérdezem megijedve, hogy kiakad, és kezdődik újból a huzavona.
- Te komolyan cigizel?- kérdezi meglepődve. Mintha nem látott volna még embert cigivel a kezében. Attól, hogy lány vagyok, még nem vagyok kis ártatlan szende szűz.
- Igen de ha elmered mondani bárkinek a két kezemmel foglak kiherélni megértetted?- fenyegettem meg Luke-ot, de ő is tudja, hogy nem gondoltam komolyan. Ez csak egyfajta figyelmeztetés, hogy nem akarom, hogy a többiek tudjanak róla.
- Igen főnök. – értett velem egyet. - Cal tud róla?- kérdezi, amolyan „mekkora lehet ez a titok” fejjel.
- Nem és nem is szeretném ha megtudná. – céloztam ezzel arra, hogy nehogy eljárjon a szája. Tényleg nagyon reménykedem abban, hogy nem fog semmit se kinyögni, mert Cal engem meg fog ölni.
- Van számomra is egy szál cigid?- mi van? A tökéletes Luke Robert Hemmings is dohányzik, na ne ez hihetetlen.
- Van. - kivettem egyet és oda adtam neki. Még mindig le vagyok sokkolva.
- Tüzet is kérhetek hozzá?- kérdezte vigyorogva, gondolom látja rajtam a meglepettséget.
- Kis királylány ne legyek?- mondtam  miközben oda adtam öngyújtómat.
- Nyugi hercegnő nem mondtam semmi rosszat. – villantja meg 1000 wattos mosolyát, mire én csak megforgatom szememet.
- Nem vagyok hercegnő. – mondtam duzzogva. Utálom ha így hívnak, sose voltam lányos, így ha ilyen jelzőkkel illetnek, akkor arra harapok. Luke felállt és felsegített engemet is. Mit ne mondjak kellemes a társasága. Megfogja kezem és elkezd húzni maga után.
- Luke hova megyünk?- kérdezem nyűgösen, már nem volt kedvem semmihez, túl sok volt ez a nap, már most.
- Az erdőbe viszlek és megduglak. – vette poénosra a figurát, de valahogy nincs most ehhez hangulatom.
- Luke nem vagy vicces. – szóltam rá, de mit sem törődve velem, csak ment tovább.
- Mindjárt megtudod. – próbált megy nyugtatni. Maximum 5 percet sétálhattunk mire oda értünk a közelben lévő kis tóhoz. Imádom azt a tavat, olyan kis csendes és nyugodt. Mikor oda értünk Luke felém fordult és megölelt, kérdés nélkül viszonoztam csak olyan erősen, hogy szegényem majdnem megfulladt.
- Tudom hogy bírod a burám- mondta vigyorogva. Ezzel akarta húzni az agyamat. De szerencsére gyorsan kapcsolt az agyam, így rögtön vissza szóltam neki.
- Azt te csak hiszed igazából csak elvisellek, és azért haverkodok veled mert jó látni a sok lány irigykedő pillantását. – vágtam fejéhez a szavakat, egy büszke vigyor kísértében.
- Igen én is csak elvisellek az idióta bátyád miatt- mondta durcás fejet vágva mire kitört belőlem a röhögés - Jó látni hogy végre nevetsz nem pedig sírsz, sokkal jobban áll.
- Köszönöm. – mondtam szégyenlősen. Lehet, hogy nagy szám van, de könnyen zavarba lehet hozni.
- Mégis mit köszönsz?- kérdezi értetlenkedve, kislányos zavaromban cipőmet kezdtem el nézni, és addig meg se szólaltam, amíg nem találtam a megfelelő szavakat.
- Azt hogy nem hagytál ott egyedül, hanem tényleg jó barátként viselkedtél velem. – mondtam meghatódottan, és vissza gondoltam délutáni kiabálásunkra. A szavaira gondolva ismét megtelt a szemem könnyel és nem kellett sok ahhoz hogy kibuggyanjanak.
- Most miért sírsz?- kérdezi aggódva, szemeiben látni lehetett, hogy azon gondolkodott megint mit rontott el.
- Tényleg egy hidegvérű boszi vagyok. - zokogtam ki a választ. Tudtam, hogy akkor és ott igaza volt.
- Nem vagy az. – nyugtatott, pedig igen is az voltam, mert ő tényleg csak kedveskedni akart, én meg úgy viselkedtem, mint egy hárpia.
- Akkor miért mondtad?- tettem fel a kérdést, persze ahogy gondoltam nem kaptam rá választ. - Luke ne csináld ezt- zokogtam tovább mire ő oda jött hozzám, magához húzott, és jó erősen megölelt.
- Luke mondd el!- temettem arcomat mellkasába még mindig sírva- eláztatom teljesen a pólódat.
- Nem baj úgy is kocsival vagyok. – magyarázkodott, de nem sikerült megnyugtatnia engem.
- Akkor elmondod végre?- kérdeztem tőle, de nem mondta el, kezdtem megijedni, így hátra léptem egyet.
- Nem lehet. – mondta fájdalmas tekintettel, a sírást már abba hagytam, így hangom csak a félelemtől remegett.
- Luke mondd el. – kiabáltam rá. Kicsit megbántam heves tettemet, de ekkor már késő volt. Luke nem válaszolt továbbra sem.
- Ha elmondanám elrontanám ezt a pillanatot, amit nem fogok megtenni a kedvedért. – mondta nyugodt hangon, bennem ekkor megfagyott a vér is.